Esettanulmány – egy vese probléma kórházi kezelése reikivel

0 hozzászólás

Írta: Dervár Zita

2019-01-18

A vese nagyon hálás tud lenni a reikiért.

Tavaly (2018) hívtak be egy budapesti kórházba egy nagyjából 40 éves hölgy beteghez*, akinek leálltak a veséi (egy autoimmun betegség folyományaként, ami azt jelenti, hogy a vese nem szenvedett traumát, nem kapott fertőzést, hanem a szervezet összessége nem működött rendesen).

Épp aznap lett volna az első vese dialízise (de elromlott a gép, úgyhogy végül elmaradta kezelés. 

Dialízis = amikor egy gépen átfolyatják az ember vérét, és a gép szűri ki mindazt, amit amúgy a vese szűrne, majd visszafolyik a vér az erekbe)

Amikor délután bementem hozzá, hogy reiki kezelést adjak neki, katétere volt, amin egy üres zacskó lógott. Ha a vese nem működik, nincs pisi és bent maradnak a mérgek a szervezetben.

Egy sima reiki kezelést kapott (kórházi körülmények között ritkán lehet oldó kezelést csinálni). Korábban nem foglalkozott reikivel, természetgyógyászattal sem, de nagyon nyitott és érdeklődő volt, könnyen befogadta az energiát.

Két nappal később mentem hozzá újra. Akkor kicsit már jobban érezte magát, de semmi egetverő gyógyulásról nem tudott beszámolni. Viszont a második kezelés után már igen.

Elmesélte, hogy másnap úgy érezte, pisilnie kell, persze nem hittek neki, hisz, ha nem megy a vese, plusz katéter van fönt, akkor ilyesmi nem történhet és kész.

Ő lett a kivétel. A vese beindult, a pisi beindult, dialízis elfelejtve.

Azért kapott még egy reiki kezelést, biztos, ami biztos 🙂

Sőt egy negyediket is, hogy az egyéb betegsége is javuljon, ami miatt végül leállt a veséje. Nagyjából egy héten belül elhagyhatta a kórházat.

*a betegjogok, személyiségi jogok stb. miatt nem írok neveket, helyszíneket, csak ami a történet szempontjából lényeges (mi a betegség, hány kezelést kapott, mi lett az eredmény)

Ha te is szeretnél hatékony reiki terapeuta lenni, és segíteni a betegeknek, akkor gyere, tanulj velem. Tantermi reiki tanfolyam időpontok itt.

Ha kevés az időd, vagy fizikailag messze vagy Budapesttől, akkor tanulj velem online. Kényelmesen, saját időbeosztásod szerint.

Legyen biztonsági hálód – Reikizz

Dervár Zita,

reiki mester-tanár, ápoló, gyógymasszőr

reikizz kukac reikizz pont hu

Hasonló bejegyzések

A Sors megváltoztatható reikivel?

A Sors megváltoztatható reikivel?

Számomra sokáig úgy tűnt, hogy a Sorssal nem lehet nagyon vitatkozni. Meg van írva, kész tervekkel jöttünk, nincs apelláta. Keresztény nevelést kaptam, és mivel gyerekként migrénem volt, azt gondoltam, ez a büntetése korábbi dolgaimnak, vagy a gondolataimnak, vagy a...

0 hozzászólás

Cookie és GDPR - az oldalon cookie-kat használunk. Az oldal használatával elfogadod az Adatkezelési Szabályzatot. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. „cookie”-kat vagy „sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg illetve ha az „Engedélyezem” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Az ú.n. GDPR - egységes úniós adatvédelmi szabályok - értelmében átírtuk az lap alján található adatkezelési szabályzatot, de a lényeg: az ingyenesen letölthető tartalom letöltéséhez hírlevélre iratkozol fel, melyről egy gombnyomással le tudsz iratkozni. A tanfolyamra való jelentkezés egyszeri, nem iratkozol fel vele másra. Az email címet a hirlevél-küldő szolgáltató tárolja (jelen esetben a listamester.hu ), adataidat nem adjuk ki harmadik félnek.

Close