A reikire születni kell? Vagy menni fog neked is?

0 hozzászólás

Írta: Dervár Zita

2020-12-08

A reikit illetően két nagy kérdés van mindig. Működik-e? És pont nekem menni fog-e? Igaz?

Az internet IS tele van fantasztikusabbnál hihetetlenebb siker történetekkel, ami (már csak az igazán nagy számok törvénye alapján is) igazolja, hogy a reiki működik; ezért szívesen kipróbálnád, megtanulnád, de akkor beüt a következő nagy félelem: mi van ha, ha nálam nem fog működni. Hiszen én béna, materialista, ateista, túlbeteg, túl valami, túl akármi vagyok…

Elvégezted a reiki tanfolyamot, de… nem használod, talán soha nem is használtad. Mert nem érzed, nem látod, és már nem is érted, mi ez a hűhó körülötte.

Reikire születni kell?

Ezen én is átmentem, sőt… egészségügyisként, és igazi, keményfejű hiszem-ha-látom emberkeként nem csupán kétkedéssel, de a korábbi csalódások miatt kissé lenézően is álltam a reikihez.

Idén nyáron hallgattam egy ismert doktor-természetgyógyász (és mint kiderült reikis) előadását, aki megemlítette, hogy ki az aki inkább energiagyógyásznak „született”, és ki az aki széllel szemben pisil és minden nehezebb lesz számára.

Az elemi, illetve az asztrológiai jellemzőket hozta fel példának. És a dolog elég egyértelmű is. Aki levegős-vizes jegy, vagyis nyitottabb a kézzel megfoghatatlan dolgokra, annak ez könnyebben fog menni, aki sűrűbb földes, vagy éppen egoistán tüzes jegy, annak nehezebben.

Nos, én a nyugati asztrológia szerint oroszlán vagyok (mindent IS jobban tudok mindenkinél), a kínai jegyem tűz-sárkány (hm…). Szóval nem csoda, hogy évekig egyáltalán nem éreztem a reikit. Évekig. Pontosan nem emlékszem, hogy meddig, de 2-3-5 évig biztosan nem. Nem éreztem, hogy „beárad”, nem éreztem, hogy kezelem magamat, és azt sem, hogy téged kezellek.

Mi van, ha egyáltalán nem érzed a reikit?

Szóval, miért folytattam, ha semmit sem éreztem a reikiből? Mert éreztem és láttam a hatását. Mondhatjuk, hogy szerencsém volt, még a kezdeti, minden csoda három napig tart időszakban a gyerkőc beteg lett. Abban az évben ötödször lett tüszős mandulagyulladása (nem tudom mennyire vagy jártas a témában, de az ötödik után automatikusan jön a műtét és kiveszik a mandulákat, és ezt én nem szerettem volna). Gondoltam, kipróbálom a reikit. Semmi rákészülés, lehívtam és kemény 10 percig tartottam a kezem a mandulák körül. Aztán a gyerek megunta és elhajtott.

Másnap reggelre pedig, mintha varázsütés érte volna, azok a mandulák egészségesek voltak, a láz elmúlt, étvágy megjött, gyerek játszik, anya boldog.

Ezek után már nem számított, hogy csak állok a beteg fölött, és ráteszem a kezem, és semmit, de semmit nem érzek. Tudtam, hogy működik.

Azóta eltelt kb 15-18 év és a kezem alatt megvalósultak azok a hihetetlen sikertörténetek, amiket korábban messziről csodáltam.

És itt a válasz a kérdésedre, ha nekem, aki az egoizmus oroszlánja, és a tüzes jegyek csúcsa, sikerült megtapasztalni, akkor egészen biztosan neked is működni fog.

Próbáld ki most azonnal

Akkor most megkérlek egy egyszerű kísérletre. Az agykontorollosok is használják. Vegyél két falatnyi vattát, vizezd be, és tegyél rá 1-1 babszemet, csírázni. Olyan helyre tedd, ahol kapnak fényt és nincs hideg. Egyformán vizezd be egy kicsit őket naponta, egy helyen tárold őket. Annyi különbséget tegyél, hogy az egyiket – és minden nap szigorúan ugyanazt – vedd el a helyéről, és reikizd 2*5 percig naponta. Hívd le a reikit, tedd köré a két kezed, és hagyd áramolni 5 percig a reikit, utána tedd vissza a másik bab mellé.

Aztán figyeld meg a különbséget. Egy hét múlva nem lesz kérdés számodra, hogy a reiki működik, még neked is.

Komolyabban is belemerülnél a reiki tanulásba? Nagyszerű! Várlak az online csoportban, ahol időt szánva a tanulásra, kérdésekre, a gyakorlásra, megtanulhatod azt a szakmát, ami a következő évtizedekben biztonsági hálót adhat neked és a családodnak.

Azt kérdezed mennyibe kerül? Ár-érték arányban ez a legjobb. megvannak bennük a hagyományos elméleti tudnivalók, és a tapasztalati úton összeszedett gyakorlatok is. Az a célom, hogy ne (csak) reikis legyél, hanem reikis életet élj.

Olcsóbbat találhatsz, drágábbat is, de jobbat biztosan nem.

Aggódsz a táv-avatás miatt? Nézd mit mondott valaki, aki már tapasztalhatta:

“Köszönöm az avatàst . Hàt huuu , igy tudom leirni , igazán erős volt .Végig zsibogott a fejem , de ennek ellenère valahol egy semleges közegben voltam ahol szeretet , béke ès harmónia èrzes volt. Láttam a szimbólumokat arany színben megjelenni.”

Nicole, 2021. február

Csatlakozol Te is ?

Legyen biztonsági hálód – Reikizz

Dervár Zita,

reiki mester-tanár, ápoló, gyógymasszőr

reikizz kukac reikizz pont hu

Hasonló bejegyzések

A Sors megváltoztatható reikivel?

A Sors megváltoztatható reikivel?

Számomra sokáig úgy tűnt, hogy a Sorssal nem lehet nagyon vitatkozni. Meg van írva, kész tervekkel jöttünk, nincs apelláta. Keresztény nevelést kaptam, és mivel gyerekként migrénem volt, azt gondoltam, ez a büntetése korábbi dolgaimnak, vagy a gondolataimnak, vagy a...

0 hozzászólás

Cookie és GDPR - az oldalon cookie-kat használunk. Az oldal használatával elfogadod az Adatkezelési Szabályzatot. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. „cookie”-kat vagy „sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg illetve ha az „Engedélyezem” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Az ú.n. GDPR - egységes úniós adatvédelmi szabályok - értelmében átírtuk az lap alján található adatkezelési szabályzatot, de a lényeg: az ingyenesen letölthető tartalom letöltéséhez hírlevélre iratkozol fel, melyről egy gombnyomással le tudsz iratkozni. A tanfolyamra való jelentkezés egyszeri, nem iratkozol fel vele másra. Az email címet a hirlevél-küldő szolgáltató tárolja (jelen esetben a listamester.hu ), adataidat nem adjuk ki harmadik félnek.

Close