Számomra sokáig úgy tűnt, hogy a Sorssal nem lehet nagyon vitatkozni. Meg van írva, kész tervekkel jöttünk, nincs apelláta. Keresztény nevelést kaptam, és mivel gyerekként migrénem volt, azt gondoltam, ez a büntetése korábbi dolgaimnak, vagy a gondolataimnak, vagy a kihagyott imáknak, vagy azért mert elaludtam a templomban az Istentisztelet alatt. Kipróbáltam mindent, de a migrén újra és újra fellángolt, semmi nem hatott.
Aztán ápolónő lettem, amiből gyorsan kiábrándultam, hiszen valós segítséget ritkán adtunk a betegeknek, és a családi életem is ráment az életidegen műszakokra.
Ám úgy tűnik, a sors nem hagyott letérni a gyógyulást segítő pályáról. Gyógymasszőr, majd stresszoldó és reiki terapeuta lettem. Szóval, akkoriban úgy gondoltam, és azt is tanultam, hogy sors igen ritkán cselezhető ki.
Aztán történt pár dolog…
A reiki kigyógyított a migrénből
Egyszer 3 héten keresztül fáj a fejem. Nem minden nap csúszott át migrénes rohamba, de nagyon fájt minden egyes nap. Ezért aznap este úgy döntöttem, hogy ennek most vége, így vagy úgy. „Ennek most be kell fejeződnie. Most addig fogok reikizni, amíg teljesen meg nem szűnik.”
Órákig kezeltem magam, míg el nem aludtam. És azóta egyetlen migrénes roham sem volt, és a fejem is ritkán fáj, leginkább akkor, ha jól megdolgozom érte, de ezt legalább tudom, hogy magamnak köszönhetem 🙂
Utána még történt néhány dolog, de nem húzom tovább az idődet, jöjjön a lényeg.
Meg van írva vagy átírható?
Nem fogok hantázni, hogy egy ismerősöm ismerőse azt mesélte… nem, ez velem történt. Pár éve egy reggel indultam dolgozni, és közben telefonon anyukámmal beszéltem, aki aznap autós utazásra indult külföldre. 24 órás út, nem ígérkezett kényelmesnek, de a sofőr ismerős és rutinos volt, nem aggódtunk.
Ahogy beszéltem anyuval telefonon, a buszom ott ment el az ablaka alatt és ahogy megbeszéltük, integettünk egymásnak. Emlékszem, arra gondoltam, hogy ez olyan, mint a filmekben, lelassult a busz, hogy legyen időnk rá… nos, egy kukás autó tötyörgött előttünk. De abban a hosszú pillanatban, míg integettem anyunak és nevettünk a telefonba, hogy milyen klassz, hogy épp most lassít a busz, megszólalt „az” a hang a fejemben. Tudod, amelyiket ritkán hallod, az a felsőbb intuíció, ami eddig sosem tévedett. Azt mondta, most látom Őt utoljára.
Képzelheted, lesokkolódtam, majd megmagyaráztam magamnak, hogy ez csak a racionális félelmem. Hiszen egy ekkora úton bármikor lehet baleset, vagy valami.
Először nem tudtam mit tegyek. Hívjam fel a sofőrt, hogy legyél óvatos? Ragasszam rá a feszültségem, és ezzel „teremtsem meg azt, amitől félek?”
Aztán ahhoz nyúltam, amit ismerek. Lehívtam a reikit, és elkezdtem védelmet felrakni. A reiki hagyományosan nem alkalmaz védelmeket, nem is ott tanultam a technikát, de akkor úgy éreztem, erre van szükség. Védelemgömböt húztam fel anyu köré, majd azt feltöltöttem elképesztő sűrűségű reikivel. Meghúztam a széleit, általam védelmezőként ismert szimbólumokat rajzoltam rájuk.
Egy óra múlva, mikor tudtam, hogy már beszállt az autóba, az autó köré is húztam vastag, sűrű reikimezőt. És a sofőr köré is megnyugtató, ám éberséget adó gömböt, kimondottan a biztonságos utazás-megérkezés céllal.
Pár óra múlva remegő kezekkel hívtam fel telefonon, csak lazán kérdezve, „mi újság, hol vagytok?”
Anyu belemormogott a telóba, „még ki se jutottunk az országból. Valami homokos izébe csúsztunk bele, itt állunk fél órája és ki tudja mikor jutunk tovább.”
Kicsit megkönnyebbültem, valami történt, ez jó.
Pár óránként ráírtam, és anyu mindig válaszolt. Aztán megérkezett a célhoz, a testvéremhez. Oké, gondoltam, akkor hazafelé kell majd vigyázni.
Amikor hazaindult, ugyanezt a védelem mechanizmust követtem. A haza úton semmi sem történt velük. Sima út volt.
Mikor már itthon volt, elmeséltem neki, hogy mitől féltem, mire kibökte, ja, tényleg elmentünk egy nagyobb baleset mellett.
A homokos izé miatt „nem értek oda a balesetre”.
Nekem azt mondta ez a tapasztalat, hogy vannak eszközök a „sorsszerű” dolgok ellen.
0 hozzászólás